Karácsonyi üdvözlet
Habilitációk az IMDI-n
Az Innováció Menedzsment Doktori Iskolában 2024. november 27-én és 29-én került sor habilitációs előadásokra.
November 27-én Dr. Deák Zsuzsanna az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Üzleti Tudományok és Digitális Ismeretek Intézet egyetemi docense, november 29-én Dr. Mizser Csilla a Közgazdaságtudományi, Pénzügyi és Számviteli Intézet egyetemi docense a habilitációs eljárás nyilvános szakaszában a Szakmai Bíráló Bizottság jelenlétében tudományos előadást tartott a szakmai közönségnek. Ezután a jelöltektől a témához kapcsolódva egy-egy tantermi előadást hallgathattak az egyetemi hallgatók és a meghívottak magyar, valamint angol nyelven.
Dr. Deák Zsuzsanna és Dr. Mizser Csilla minden elvárt területen (tudományos és szakmai alkotói tevékenység, oktatási tevékenység és szakmai közéleti tevékenység) igazolták szakmai előrehaladásukat és érettségüket, amelyet a benyújtott pályázatukban bizonyítottak, illetve a nyilvános habilitációs előadások során szóban is igazoltak. A Bizottság megküldi a jegyzőkönyveket az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanácsnak és mindkét esetben javasolja a habil címek odaítélését. A habilitációs doktori címek odaítéléséről az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács később dönt.
Habilitált doktori cím
Dr. Popovics Anett 2024. november 21-én az ÓE KGK Marketing, Menedzsment és Módszertani Intézet adjunktusa, habilitált doktori címet vett át az egyetem Doktoravató ünnepségén.
Gratulálunk!
Meghívó Habilitációs előadásra
Az Innováció Menedzsment Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önt és munkatársait
Dr. Mizser Csilla Óbudai Egyetem, Keleti Károly Gazdasági Kar, Közgazdaságtudományi, Pénzügyi és Számviteli Intézet egyetemi docensének habilitációs eljárására
Tudományos előadás:
„Az alternatív vitarendezés, bizalom és a szervezet kapcsolatának elemzése. A konfliktusmenedzsment, mint innováció”
időpontja: 2024. november 29. péntek 15:30
Tantermi előadás:
„Egyezségi lehetőségek a konfliktus-menedzsment területén”
időpontja: 2024. november 29. péntek 16:05
Az eljárás helyszíne: Óbudai Egyetem – Keleti Károly Gazdasági Kar,
1084 Budapest, Tavaszmező u. 14-18. TG.F.19. terem
Szakmai Bíráló Bizottság
Elnök: Prof. Dr. Gulácsi László, DSc, egyetemi tanár, doktori iskola vezető, ÓE
Titkár: Dr. habil. Szigeti Orsolya, PhD, egyetemi docens, ÓE
Opponensek: Prof. Dr. Karácsony Péter, PhD, egyetemi tanár, ÓE
Prof. Dr. Kukorelli István, DSc, egyetemi tanár, ELTE
Tagok: Prof. Dr. Fogarasi József, PhD, egyetemi tanár, ÓE
Dr. habil. Ember Alex, PhD egyetemi docens, SZTE
A habilitációs tézisfüzet elérhető az alábbi felületen: Mizser Csilla_tézisfüzet
Meghívó Habilitációs előadásra
Az Innováció Menedzsment Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önt és munkatársait
Dr. Deák Zsuzsanna Óbudai Egyetem, Keleti Károly Gazdasági Kar, Üzleti Tudományok és Digitális Ismeretek Intézet egyetemi docensének habilitációs eljárására
Tudományos előadás:
„Klímaváltozás és fenntarthatóság: hatások, attitűdök és innovatív megoldások az agrár-élelmiszeriparban”
időpontja: 2024. november 27. szerda 15:30
Tantermi előadás:
„Innováció, mint vállalati erőforrás”
időpontja: 2024. november 27. szerda 16:15
Az eljárás helyszíne: Óbudai Egyetem – Keleti Károly Gazdasági Kar,
1084 Budapest, Tavaszmező u. 14-18. TG.F.17. terem
Szakmai Bíráló Bizottság
Elnök: Prof. Dr. Fogarasi József, PhD, egyetemi tanár, ÓE
Titkár: Dr. habil. Szigeti Orsolya, PhD, egyetemi docens, ÓE
Opponensek: Prof. Takácsné Prof. Dr. György Katalin, PhD, egyetemi tanár, ÓE
Prof. Dr. Mizik Tamás, PhD, egyetemi tanár, BCE
Tagok: Dr. habil. Szigeti Cecília, PhD, egyetemi docens, METU
Prof. Dr. Takács István, PhD, egyetemi tanár, ÓE
A habilitációs tézisfüzet elérhető az alábbi felületen: Deák Zsuzsanna tézisfüzet
IMDI határidők
Felvételi hirdetmény
Az Óbudai Egyetem felvételt hirdet 4 éves doktori (PhD) képzésre és a doktori fokozatszerzésre való egyéni felkészülésre.
Az Óbudai Egyetemen 2024. szeptemberétől PhD fokozat megszerzésére irányuló doktori képzés indul az
- Alkalmazott Informatikai és Alkalmazott Matematikai Doktori Iskola
- Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskola
- Biztonságtudományi Doktori Iskola
- Innováció Menedzsment Doktori Iskola
keretében állami ösztöndíjas nappali képzési rendben, költségtérítéses levelező képzési rendben, valamint egyéni felkészülés formájában. A doktori képzés két szakaszból áll: az első négy félév a „képzési és kutatási”, a második a „kutatási és disszertációs” szakasz. A negyedik félév végén, a képzési és kutatási szakasz lezárásaként és a kutatási és disszertációs szakasz megkezdésének feltételeként komplex vizsgát kell teljesíteni, amely méri és értékeli a tanulmányi, kutatási előmenetelt. A doktorandusznak a komplex vizsgát követő három éven belül be kell nyújtania doktori értekezését. Az egyéni felkészülők esetében a hallgatói jogviszony a komplex vizsga teljesítésével jön létre.
Jelentkezési határidő: 2024. május 24. (péntek) 12.00 óra
Bővebb információ: /https://uni-obuda.hu/2024/04/23/felveteli-hirdetmeny-4-eves-doktori-kepzesre-2/
Habilitáció az Innováció Menedzsment Doktori Iskolában
Az Innováció Menedzsment Doktori Iskolában első alkalommal került sor habilitációra 2024. április 24-én.
Dr. Popovics Anett az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Marketing és Üzleti Tudományok Intézet adjunktusa a habilitációs eljárás nyilvános szakaszában szakmai bíráló bizottság jelenlétében egy tudományos előadást tartott a szakmai közönségnek, illetve egy tantermi előadást hallgathattak az egyetemi hallgatók. A jelölt tudományos előadásában összefoglalta eddigi kutatói pályafutásának legfőbb eredményét a magyar élelmiszerek megítéléséről és vásárlási szokásairól. Tantermi előadása az online marketing eszközök szerepét ismertette a vállalat komplex marketingstratégiájában. Idegennyelvű kommunikációs készségének bizonyítására ezt a témát angol nyelven is bemutatta.
Dr. Popovics Anett minden elvárt területen (tudományos és szakmai alkotói tevékenység, oktatási tevékenység és szakmai közéleti tevékenység) igazolta szakmai előrehaladását és érettségét, amelyet pályázati anyagában dokumentációkkal alátámasztva bizonyított, majd a nyilvános habilitációs előadások során szóban is igazolt. A Habitusvizsgáló Bizottság megküldi a jegyzőkönyvet az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanácsnak és a habil cím odaítélését javasolja.
A habilitációs doktori cím odaítéléséről az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács később dönt.